Emlékversek
„Ezt a könyvet, megnyitja a hű szeretet… és bezárj az örök emlékezet”
Ha majd rövid ruhádat a hosszú váltja fel,
Ha majd számtan helyett a szerelem érdekel,
Ha majd egy csinos fiú oltár elé vezet,
Akkor se felejts el engemet!
Ha majd ezer évek múltán összehoz a sorsunk,
Emlékezz, hogy akkor is barátok voltunk.
Ha majd ezer évek múlva legszebb vágyad teljesül,
Ifjúságod szépemléke a múltba merül.
Vedd kezedbe e-könyvet, a szeretet zálogát,
S meglásd eléd varázsolja, ifjúságod fénykorát!
Az emlékvers egy szépen nyíló virág,
Mert ha ápolják szépen, nyílik tovább.
De ha leveszed gondjaidat róla,
Elszárad, mint ha nem is lett volna.
Kis Petőfi nem vagyok, verset írni nem tudok.
Ennyit írok könyvedbe légyboldog az életbe.
Száraz ágon ül egy veréb, emlékkönyvbe ez is elég.
Ha nem elég bánja kánya szálljon át, egy másik ágra.
Szedd a tavaszi virágot,
Egy csokorba össze.
Rózsát tégy és nefelejcset,
Egyet-egyet közbe.
Tekints a csokorra,
Látni fogsz a múltba.
Eszedbe fog jutni
Ki-e pár sort írta.
Légy szerencsés és boldog,
Szívemből kívánom.
Ne gyötörje szíved bánat,
Fájdalom.
Virágozzon életed, mint a kikelet.
Három csillag vezéreljen:
A HIT ; REMÉNY ; SZERETET!
Bár zord a harc de megéri a világ!
Ha az ember az marad, aki volt,
Erős szabad lelkű diák!
Mit írjak e parányi lapra,
Tán, hogy emlékezz reám?
Ha nincs nevem szívedbe vésve,
Úgyis hiába mondonám.
Ha majd egyszer nagylány, leszel néha-néha rám, emlékezel. Ne fájjon, hogy nem találkozunk. Hisz, mint a természet mi is változunk. Lesz barátnőd ki helyettem is szeret, de azért néha-néha képzeletben ott leszek veled.
Jövök, mint a mesék hős lovagja ki a lelkedet a múltba elragadja. Eszedbe jut szép fiatal korod és szemedbe egy bús könnyet, hozok. De fordíts könyvedben egy lapot és én ismét eszedbe, jutok!
Légy szerény, mint az ibolya.
S ne büszke, mint a rózsa.
Mert a büszkeség mulandó
A szerénység állandó.
Szép virág az ibolya
Találd el, hogy ki írta
De még szebb a gyöngyvirág
Ha nincs dolgod, gondolj rám
Légy rózsa, a szépségbe
Nefelejcs az életben
Jó barátság jeléül
Vedd e verset emlékül.
Te huncut szemű kislány,
Te mosolygós kis hamis…
Minek neked emlék,
Hisz emlék vagy magad is.
„Nem elég a jóra várni,
A jót akarni kell!
Nem elég akarni, de
Tenni, tenni kell!”
„Tudd meg, szabad csak az,
Ki a látszatot lenézi,
Meg nem óvja
Nincs letagadni,
Titkolni valója.”
A nemesfém karcol,
De magán nem tűr karcolást,
A nemes szív vérzik,
De nem sebez meg mást!
Ha majd hajad fehér lesz
S kezed reszkető
Kis unokáid között ülsz és az egyik
Egy könyvet vesz elő.
Nézd nagymama!
Mit találtam:
Nyújtja feléd, és te
Könnyes szemmel ütöd fel a könyv fedelét.
Eszedbe jutnak a régi jó barátok
Kinek lakása talán a sír,
Unokáid halkan mondják
Nézd a Nagymama sír.
Minden elmúlik egyszer,
Ha tovaszáll a nyár,
Fáradt szívünk visszavár.
Hajunk ezüstbe játszik,
Belepi az őszi dér.
Kislány! Az ifjúság
„Mindennél többet ér!”
Két szó van az életben:
Mindig és Soha.
Légy boldog mindig de boldogtalan soha!
Ha majd egyszer évek múltán
Fogod e lapokat
Eszedbe jut ki írta e sorokat.
Ki tudja, hol lesznek azon esztendőben
„Talán már a lombos fák között kint a temetőben!”
Ne hidd, hogy feledni foglak
A sors bármerre vezet
Neved a szívembe vésem
S a szív soha nem felejt.
Kiskertemben patakocska,
Szüntelenül azt csobogja
Légy boldog és gondolj rám
Édes kicsi…-kám/kém.
Szakíts egy rózsát
Mely örökké nyílik
Szeress egy fiút/lányt
Mely hű lesz hozzád a sírig!
„Az élet egy keringő,
Melyet eltáncolsz a sírig
De nem mindegy, hogy kivel
Táncolod végig!”
Amíg fiatal vagy, minden szépnek látszik,
Hulló könnyed szivárvánnyá válik.
De ahogy az évek lassan tovaszállnak
Úgy gyűlnek szívedbe gondok és árnyak.
Rövid az élet, mégis sok a könnye,
Mikor te mosolyogsz, a könnyeket töröld le.
Mert ahogy te szeretsz, úgy szeretnek mások,
Úgy lesz ellenséged, úgy lesz jó barátod.
És akit párodul rendelt az ég
Becsüld meg szépen, erősen szoríts meg kezét.
S hogyha minden álmod valóra válik,
Ezt akkor se felejtsd el:
Légy jó mindhalálig!
|